Voltam ma korcsolyázni

Mielőtt belekezdenék, minden olvasó elnézését kéem, de most zárójelben le kell rendezniem valamit Zsannával. : )
(Szóval Zsanna nem én találtam ki, de tényleg, és csak egy órát voltunk, apu akarta, hogy menjünk el emgnézni, hogy van-e rajta hó, emrt ő ugye ilyen extrém sportot csinál, és ahhoz az kell. Mondtam, hogy szerintem nem lehet rámenni ilyenkor még, de végül meggyőzött, ez volt délelőtt 11:50 körül, hehe, és három körül már ott is voltunk, és tényleg nagyon jó rajta a jég, és gondoltam nagyon ki fogsz kelni majd magadból, hogy én voltam Te meg nem, de arra gondoltam, hogy holnap elmehetünk vonattal, ha akarod... vagy valami... Most nem merek a szemedbe nézni : P)

Na itt vagyok. Ha holnap bemondják a híradóban, hogy elszabadult a városban a korcsolyás-gyilkos, aki mindenkit szétszabdal dühében egy letört korcsolyaéllel, az a Zsanna lesz, ne aggódjatok.
Szóval elmentünk ma a Velencei-tóra, én persze mondtam, hogy ne, de akkor jöttem itt nekem, hogy végre lehetne mozogni, és én meg ilyen kifogásokat keresek, hogy ráeshetett a hódara és ráfagyott, meghogy veszélyes, ugyan már, megyünk. Mentünk is, és meglepetésemre nagyon sokan voltak, de ez egy tó, úgyhogy nem volt tömeg. : ) És igen jó volt a jég, meg kell hogy mondjam (most töri le a korcsolyaélt). A parttól olyan 50 m-re találtam egy repedést, az alapján olyan 6-8 cm vastagra becsültem a jégréteg vastagságát (hidrológiavizsga csak tegnap volt, utóhatás, elnézést). Viszont az nagyon félelmetes volt, hogy folyamatosan zúgott, morajlott valami a háttérben, mintha a jég alatt buborékok áramlottak volna fel folyamatosan, vészjóslóan visszhangozva... Hát ezt nehezen tudtam megszokni, de mondta apu, hogy mindig ilyen szokott lenni. Szóval korizgattam, egyedül nem volt olyan jó, mármint egyedül= Zsanna, a Mester (továbbiakban: a korcsolyás-gyilkos) nélkül, úgyhogy csak gyakorolgattam a hátrakoszorút az egyik irányba, amelyikbe nem megy. Sokan hokiztak, kipróbálnám. Aztán feltűnt egy kiteszörfös (korival nyomta), apu (akin nem volt kori, mert a Mátyáson volt, ugyanis csak megfigyelésre jött) meg Mátyás odamentek hozzá, én egy ideig mentem velük, aztán lemaradtam, visszakorizgattam, gyakorolgattam... Aztán egyszer megálltam pihenni és csak szemlélődni, a part felé, és olyan békés volt, az odaszűrődő élénk, de távoli zsibongás, a késő téli délután, amikor már mindjárt alig lehet látni, és kellemesen hideg, szürkéskék ég, korcsolyázó emberkék... És ekkor visszatért egy érzés, még köszönt is, hogy "szia, újra itt vagyok!", az az érzés, ami azt mondja, hogy de illene most ide valaki, ilyen álmodozós-melankolikus érzés ez, vágyakozás egy talán nem is létező ismeretlen után, kb. három év után újra.
Hát, ez van.