Valse triste




Weöres Sándor

Hűvös és öreg az este.
Remeg a venyige teste.
Elhull a szüreti ének.
Kuckóba bújnak a vének.

Ködben a templom dombja,
villog a torony gombja,
gyors záporok sötéten
szaladnak át a réten.

Elhull a nyári ének,
elbújnak már a vének,
hüvös az árny, az este,
csörög a cserje teste.

Az ember szíve kivásik.
Egyik nyár, akár a másik.
Mindegy, hogy rég volt vagy nem-rég.
Lyukas és fagyos az emlék.

A fákon piros láz van.
Lányok sírnak a házban.
Hol a szádról a festék?
kékre csípik az esték.

Mindegy, hogy rég vagy nem-rég,
nem marad semmi emlék,
az ember szíve vásik,
egyik nyár, mint a másik.

Megcsörren a cserje kontya.
Kolompol az ősz kolompja.
A dér a kökényt megeste.
Hűvös és öreg az este.



Sáfián Fanni

Hűvös és öreg az este.
Remeg a venyige teste.
Könnyei szeméig érnek.
Boldog időkről mesélnek.

Mindegy, hogy rég vagy nem-rég,
megmarad a sok emlék,
az ember szíve szabad,
ölelve magával ragad.

Megcsörren a mobil hangja.
Duruzsol a szív motorja.
A lélek a bút elfeledte.
Hűvös de vidám az este.