Az Igaz Boldog Élet

(Előszó: nem tudom megfogalmazni, amit akarok.)

A Naururól szóló könyv olvasása közben ismét találkoztam egy régi, ismerős érzéssel, ami akkor szokott előbukkanni belőlem, amikor egy természeti népről, közösségről olvasok, életükről, természettel való együttélésükről, harmóniájukról.
Nem tudom elmondani, milyen mély fájdalmat érzek ilyenkor. Elismerem: bizonyára valamennyire idealizálom az életüket, nem tudom felmérni, mit jelent a biztos táplálék, ivóvíz, szolgáltatások (egészségügy stb.) hiánya, és minden, amit most megkapok. És mégis úgy érzem, ők azok, akik úgy élnek (éltek), ahogy... ahogy az embernek rendeltetett. Az övék az Igaz Boldog Élet. Úgy élnek, ahogy a természet és ahogy ők megkívánják. Nem kell természetellenesen korán kelniük, dolgozniuk, egészségtelen környezetben lenniük, bürokráciával harcolniuk, civil szervezeteket szervezniük, hogy megvédjék alapvető jogaikat... Nem volt fényképezőgépük, számítógépük, autójuk - de minek is? Annyi csodát, szépséget láthatnak a természetben, amennyit mi sosem fogunk tudni fényképezni. De nem is ez a lényeg. Hanem a közösség. Ez nekem úgy hiányzik, mintha benne éltem volna, és kiszakítottak volna belőle. Hiányzik az, hogy sok ember, akik mellett élek, ismernek, és folyton velük vagyok, velük munkálkodhatok, énekelhetek; hiányoznak a közös beszélgetések, este az öregek meséje, az ünnepek... Az, hogy azzal, azokkal lehessek, akiket szeretek. Hiányoznak az igazi értékek. Milyen jó játékaik, játszóhelyeik lehetnek az itt élő gyerekeknek, fiataloknak! Az ilyen helyen mindennapos a szeretet, a barátság, a természettel való együttélés élménye, a segítség, az öröm... És szerintem ők lehetnek olyan bölcsek, hogy felismerik ennek értékét és vigyáznak rá.
És én valószínűleg már sosem élhetek így. Ez az élet, ez a világ, amit próbálunk megmenteni... már nem az a lehető legjobb, ami az embernek "járna". Ennél már csak rosszabbat kaphatunk. Ráadásul... talán egy ilyen világban nem néznének különcnek az emberek... Olyan szomorú ez, és olyan nehéz megértetni a mai emberekkel. Illetve... szerintem ha valaki ezt nem érti meg, annak már nincs is szüksége erre, vagy legalábbis nem tud róla.
Aki tudni akar róla, nézze meg az Apocalypto című filmet (bár helyenként túlzottan idillikus a hatás kedvéért), vagy kérdezze meg a nagymamáját, hogy hogyan szórakoztak régen az emberek.