Lehet, hogy kötőjellel kellett volna

Hogy mi van velem?
Elindult a nyár, aztán egyre jobb lett. Végül csúcspontként Bódvarákó...

Aztán durva dolgok történtek. Egy hete úgy érzem magam, mintha egy filmben lennék, egy szar amerikai drámában, azért dráma, mert nem egyértelmű, mint szokott lenni, hogy a végén happység lesz, sőt, annyira értelmetlenül összevissza van az egész, olyan fájdalmas, hogy inkább ne is legyen vége, mert félek tőle.
Tegnap ezt máshogy akartam leírni, kicsit konkrétabban. Rajzzal szerettem volna közzétenni... De elég durva lett (egy legyilkolt afrikai falu, tele hullával; a szövegben az általunk mocskossá tett világra és a boldog élet reménytelenségére szerettem volna rávilágítani, levonva a következtetést, miszerint a jók és az ártatlanok ne várjanak kegyelmet az élettől), és nem akarom, hogy a Kedves Olvasóközönség azt higgye, hogy már nyáron is vannak depressziós korszakaim, mikor nem.

Valószínűleg ez azért van, mert még mindig nem tudtam igazán felfogni a dolgokat; de örömmel jelentem, hogy tartom magam, és a humorom is itt bújkál mellettem valahol, igaz, nem valami híres, de egy kicsi is elég ahhoz, hogy az ember túllegyen a dolgokon.

Szóval ezért nem volt blog. A nyár boldog volt, és nem jöttek melankolikus ihletek, mint szoktak (a suli bőven ád ilyet, úgyhogy dörzsölhetitek a kezeteket), aztán viszont valaki összenyiszált itt mindent.

De látjátok szemtekkel, ím, már megint van blog, por és hamu vagytok, úgy kell nektek.



U.I. gyalogbodzának: Én meg kitartóan néztem a blogodat, mostmár lassan csak fog írni valamikor ez a bodza... Gondoltam már írok kommentbe... Erre ez derül ki! Ejnye! Azt hittem szólsz!
Képzeld, találkoztam Bálinttal Bódvarákón, tök jókat beszélgettünk, aztán rájöttünk hogy mi ismerjük ám egymást, mert Ágit is ismerjük és együtt voltunk vele a term.tud. múzeumban : )