péntek, június 8

Akváriumépítés


Ezen a képen egy hatliteres akvárium látható! A csigócák eddig pár kavics (és rengeteg ürülék) között mászkáltak, de ma végre találtam egy akvarista boltot, vettem kavicsokat meg három növényt (ebből az egyik pont árnyékban van ezen a képen... pedig olyan szép). Kiderült, hogy már csak 3 csiga él! Eléggé szégyelltem magam... A dolog pozitív oldala, hogy legalább ennek a háromnak aranyélete lesz, és nem fogynak el az új növények pár nap alatt; sőt, szerintem még növekedni is tudnak a "lezabálás" mellett.

Már izgatottan vártuk, jönnek-e új lakók a növényekkel együtt; és igen!

Egyik új lakónk a Rák (róla nincs kép). Nem tudom, milyen fajta; elég apró, de nem úszik, hanem az aljzaton mászik, jól el is bújt már az elején. Ha valaki tud mondani egy linket, ahol utánanézhetek, esetleg ráismerhetek, hogy pontosan ki is Rák, megköszönöm!
Másik új lakónk: Angolna, a nadály. Először azt hittem, valami féreg, angolnaszerűen úszott. Aztán elkezdte használni a tapadókorongjait, úgyhogy azt hittem, pióca. Később olvastam, hogy ha lapos, akkor nadály, és ő elég lapos. De azért angolna a neve. Kb. 1-3 cm hosszú, attól függően, hogy kinyújtja-e magát; pici még (vagy sokat koplalt).

És akinek a legjobban örültünk: Kiscsiga! Ráadásul abból a fajtából, amelyikből az összesem odaveszett! Nagyon boldog voltam, mikor megláttam. Úgyhogy négy vízicsigám van!


Két eredeti lakó új otthonában.

4 Comments:

Anonymous Névtelen aszondja:

Szia!
Ha csigát akarsz szép számmal, végy egy almacsigát, EGYET :D abból is rengeteg lesz :)
szép napokat !

23:14  
Blogger Fanni aszondja:

Szia!
Azzal, hogy csak három csigám van, nem az a baj, hogy kevés (hiszen így fenntarthatóbb), hanem hogy a többit hagytam elpusztulni...
Az almacsigát ismerem. Direkt nem veszek állatokat; esetleg megsemmisítésre ítélt egyedeket (túlszaporulatot) fogadok be, de azokat örömmel.
Azért köszönöm a tanácsot! : )

23:32  
Anonymous Névtelen aszondja:

És acháték???

alaki

00:31  
Blogger Fanni aszondja:

Monzo, az én csigám jól van, néha megfürdetem, finom gyermekláncfüvet ültetek be neki, meg kimehet a kertbe is (anyu néha kcseréli a földjét). A másik csiga öcsémnél van. Jó nagyok már egyébként. A többi kiscsigának mind sikerült gazdát találni.

16:07  

Megjegyzés küldése

<< Home