Megtanultam a Görömbölyi Nagyi-féle derelyét

Az egész a tésztagyúrással és -nyújtással kezdődött. Pfűű, nem sokat éreztem utána a kezemből! Egész nyáron nem fáradt el annyira.
A tészta viszont remek lett, úgy nézett ki a kis gömböc, mint valami puhább sajt, egyszerűen gyönyörű volt. Nagyi azt mondta: Isteni. Szóval boldog voltam, na, hogy jól sikerült. :)
A nyújtás persze szintén nehezebb, mint gondoltam, néha voltak komplikációk, de végül még vékonyabb is lett, mint kellett volna. De azért még jó. Olyan lett, mint valami textil. (Itt ugrott volna másodszor a derelye, ha Nagyi nem noszogat, hogy haladjunk).

Itt a teljes munkafolyamat egy szelete. Amúgy nem nagyon volt szabad fényképezni, mert ha nem haladunk, kiszárad a tészta! A töltelék a kedvencem: túrós-szilvalekváros.

Tiszta terítőn sorakoznak a forró vízre váró "csinos" derelyék.

Főzés után hideg vizes fürdő, aztán rákerül a prézli, tálaláskor pedig szigorúan kristálycukor, hogy ropogjon; és hopp, hol is volt az a derelye...?