Már látszik a vége

Az utóbbi három hétvégén az egész család az utolsó munkálatokon dolgozott, és ez így lesz a négynapos ünnepen is. Miután az évfolyamtársaim mellettem ecsetelték, hogy nem is tudják, melyik programot válasszák a sok közül, kivel menjenek el valahova, és egyáltalán, a bőség zavarában nem tudják, hova lógassák a lábukat, felötlött bennem a gondolat, hogy talán picit nekem is pihennem kéne, elvégre két hét múlva négy zh és egy hónapon belül egy házidoga megírása áll előttem. Úgyhogy csütörtök-péntek után, ha mindent befejezünk, a szombat és vasárnap egyike (mert el kell kezdeni valamit tanulni...) ráhangolódós tanulónap, a másik pihenőnap lehet.

Már többször is le akartam írni: imádom az egyetemen a tanulók közötti világnézeti, problémafelvető, szakmai stb. beszélgetéseket. Ma is nagyszerű érzés volt a többiekkel kiülni egy padra a finom meleg napsütésbe, és megbeszélni, hogy milyenek és miért ilyenek a magyarok, hogy mi a valódi (értsd: nem tisztán gazdasági, hanem inkább társadalmi, jóléti, életszínvonal-beli) fejlődés és a politika kapcsolata stb. Olyan gondoltaok merültek fel, amelyek sose jutottak volna eszembe. Ugye, milyen fantasztikus?


Árnyoldal: mióta célzottan is a környezeti, társadalmi stb. problémák érdekelnek, és ezekkel foglalkozom, erről beszélgetek, "munkaidőn kívül" is, mintegy "szakmai ártalomként" (nagyképűség csúcsa :) ) sokszor vagyok lehangolt, szomorkás, reménytvesztett, felhalmozódási (akkumulációs...) időszakban (mindjárt elhallgattat engem valaki) még az enyhe depressziós tünetegyüttes elemei is felfedezhetők. Sajnos sok a negatívum, kevés a pozitívum Magyarországgal kapcsolatban (de van!).